Sajnos azt kell mondjam, hogy az élet és amit az iskolában tanultunk, köszönő viszonyban is alig van egymással. Mindjárt kifejtem, csak előbb egy kis önigazolás.
Az iskolában én tényleg tanultam. Szorgalmas voltam, mert (bár mindig mondtam, hogy én "kényszer-kozmetikus" leszek) érdekelni kezdett ez a szakma. A kémia, a biológia mindig is közel álltak hozzám, ha hamarabb tudom, hogy a kozmetika erről szól, valószínűleg hamarabb belevágok. Mindent megtanultam, amit tanítottak a bőrről, az anyagokról, az elektro-kozmetikáról, egy egész nyarat töltöttem az udvaron a pokrócon ülve és tételeket dolgoztam ki, hogy aztán jól meg is tanuljam őket. Nem viseltem volna el, ha valamit kérdeznek és nem tudom.
Majd levizsgáztam, és kezdett ködleni a felismerés: ha ezt a sulit a 70-es években végzem el, milyen jó is lett volna! Kevergetném a kis szalonom hátsó részében a rezsón a hidrofil-nonionikumot, vegyészkedném bele a saját két kezemmel a kis hatóanyagokat... majd jönne a Vendég, aki minden hónapban egyszer megjelenik, mert fontos neki, hogy karban legyen tartva a bőre, és van erre ideje és pénze is. Átadnám neki a két kezemmel kotyvasztott krémet, amit direkt az ő bőrére állítottam össze, de előtte jól megmasszíroznám, mindenféle pakolásokkal ellátnám, hogy amikor a kis tégelyt szorongatva távozik, úgy érezze, kívül-belül megújult.
Aztán rám nehezedett a valóság. Ez itt a 21. század!
Itt már nem kémiázunk a kiskonyhában. Itt már kőkemény eredményeket kell produkálni, méghozzá úgy, hogy a Vendég nem jön el havonta, de kéthavonta sem, mégis azonnali, látványos eredményt vár, különben úgy érzi, nem érte meg. Többé nem jön el, nem éri meg a bébiszittert fizetni erre a pár órára, nem éri meg a "kidobott pénz", nem lát javulást, nincs a kezében a bölcsek köve. És még a ráncai sem simultak ki.
Hát nem így megy ez. A bőrünk nem szivacs, nem tud azonnal, mennyiséget "felszívni", amitől majd telt lesz és ragyogó, amire épp csak egy kis púder és máris 20 évvel fiatalabb. De milyen szép is lenne...
A klasszikus értelemben vett kozmetika ma már csak egy "wellness" szolgáltatás, jól esik a lelkünknek, de a masszázsokkal és pakolásokkal hosszan tartó és látványos eredményeket elérni nem lehet.
Az iskolában én tényleg tanultam. Szorgalmas voltam, mert (bár mindig mondtam, hogy én "kényszer-kozmetikus" leszek) érdekelni kezdett ez a szakma. A kémia, a biológia mindig is közel álltak hozzám, ha hamarabb tudom, hogy a kozmetika erről szól, valószínűleg hamarabb belevágok. Mindent megtanultam, amit tanítottak a bőrről, az anyagokról, az elektro-kozmetikáról, egy egész nyarat töltöttem az udvaron a pokrócon ülve és tételeket dolgoztam ki, hogy aztán jól meg is tanuljam őket. Nem viseltem volna el, ha valamit kérdeznek és nem tudom.
 |
| Ez itt a bizonyítványom egy kis részlete... khmm |
Aztán rám nehezedett a valóság. Ez itt a 21. század!
Itt már nem kémiázunk a kiskonyhában. Itt már kőkemény eredményeket kell produkálni, méghozzá úgy, hogy a Vendég nem jön el havonta, de kéthavonta sem, mégis azonnali, látványos eredményt vár, különben úgy érzi, nem érte meg. Többé nem jön el, nem éri meg a bébiszittert fizetni erre a pár órára, nem éri meg a "kidobott pénz", nem lát javulást, nincs a kezében a bölcsek köve. És még a ráncai sem simultak ki.
Hát nem így megy ez. A bőrünk nem szivacs, nem tud azonnal, mennyiséget "felszívni", amitől majd telt lesz és ragyogó, amire épp csak egy kis púder és máris 20 évvel fiatalabb. De milyen szép is lenne...
A klasszikus értelemben vett kozmetika ma már csak egy "wellness" szolgáltatás, jól esik a lelkünknek, de a masszázsokkal és pakolásokkal hosszan tartó és látványos eredményeket elérni nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése